Oh igen, az év első bejegyzése. Tél van, eddig csak hideg volt mint a veszedelem, de tegnap megérkezett az első igazán nagyobb havazás. Én spec imádom a havat, nincs is annál jobb, mint mikor a hegyen szánkózol, meg forraltborozol.
De most annyira nem vagyok lelkes. Hogy miért?
Mert tegnap a nyugatinál a pirosnál hátulról megnyomta egy terepjárós csajszi a kocsinkat. Hurrá!
Eredménye: Hátsó lökhárító tuti idomcserés, csomagtartó ajtó behorpadt, és természetesen nem lehete visszazárni. Természetesen a terepjárónak csak a rendszáma karcolódott meg kicsit. Több kép a bejegyzésben.
Kategória: Uncategorized

Isten áldja meg azokat, akik életüket adták.
Kategória: Uncategorized
Mivel nem kaptam a multkori bejegyzéssel kapcsolatban egy üzenetet sem, így azt hiszem az a kevés olvasónak fogalmasem nagyon volt hogy miről van szó. Ugyanis a kapcsolások hibásak voltak. Bizony, nem is kicsit.Úgyhogy felejtsük is el őket, és térjünk rá a bejegyzésem témájára. Múltkori alkalom óta sikerül beszereznem az alkatrészek egy részét (a többit meg sikeresen elfelejtettem.) Újraterveztem az áramkört, megépítettem próbapanelen, és csináltam egy beültetési rajzot is. No de csak szépen sorjában. (tovább…)
Kategória: Uncategorized
Nem is ragozom a bevezetőt, rögtön a közepébe vágok. Egyszer már ellopták a tyúkjainkat éjszaka, akkor földanyánk éjjeli rejtőszínét hordó kis köcsögök. Akkor született meg az ötlet, hogy kéne egy Riasztót építeni az ólhoz, mert az egy dolog, hogy a tyúkokat elviszik, de ha bekábítják a disznókat is és elvonszolják, az az igazi érvágás. Múltkor ismétvoltak ilyen lopások a faluban, ezért úgy döntöttem, beizzítom a projektet.
Ez egy több bejegyzésből álló sorozat lesz, dokumentálom haladásomat a dologban. Mivel az egész még nagyon in progress, ezér közben folyamatosan változtathatok is a dolgokon. Igaz olvasóim 99,99%-át nem érdeklik az ilyen kütyük, és építésük, de ha őket nem is, talán másoknak, akik a neten hasonló problémára keresnek megoldást, hasznos lehet. Első alkalmmal teljes mértékben az elmélet, és a működési elvről lesz szó, nameg magáról az áramkörről, vagy ahogy anno Sanyi barátommal felvázoltunk a füzetbe egy térbeli kapcsolást, ÁRAMKOCKA. (tovább…)
Kategória: Uncategorized
Egy gyors rövid kedvcsináló. Múltkor Benyoboy írása után kedvet kaptam hozzá, de valahogy elmaradt, és csak most kerültem oda, hogy meghallgathathassam a Limp Bizkit 5. Stúdiólemezét. A legfontosabb kérdés: Megérte ennyi évet (nemistudom talán 6-7 évet) várni az új lemezre?
Egyértelműen igen! Szvsz erősen veri a Chocolate Starfish albumot, ami pedig számomra nagy favorit. Mindenkinek, aki szereti a Rapcore műfajt, erősen kötelező vétel!
Kategória: Uncategorized
Elnézést, hogy azt a napi fix 6-7 olvasót ilyen bejegyzéssel riogatom cirka másfél hónap után, de ez van. Aszondtam még az elején, hogy nem írom le a nyűgjeimet, de ma már nagyon elegem van úgyhogy ez a kijelentés érvényét vesztette. Ttömör olvasmány, kemény szavakkal a tovább után, aki nem bírja gyomorral az ilyesmit, ne olvassa. (tovább…)
Kategória: Uncategorized
Nos mivel ma 8-tól megvolt az államvizsgám, az azt jelenti hogy: (tovább…)
Kategória: Uncategorized
Mindenki ismeri a kedves kis gyermekdalocskát, de vajon tudjuk-e mit is jelent? (tovább…)
Kategória: Uncategorized
Pontosan 65 éve annak, hogy 1945, augusztus 6-án egy B-29-es amerikai bombázó útjára engedte Hiroshima felett a Litte Boy nevezetű atombombát. A töltet robbanásakor 80000 ember azonnal meghalt, és még 140000 ember sugárfertőzött lett. A város központját teljesen felperzselte a detonáció.
Az emberiség eddigi talán legborzalmasabb tete volt ez, és bár ma már erős megmozdulások vannak az atomtöltetek leszerelésére, mégis egy újabb esetleges nagy háború esetén ismét előkerülhetnek ezek a puszító ezközök. Pláne hogy a legtöbb töltetekkel rendelkező országok(USA, Oroszország) egyáltalán nem akarják leépíteni az atomtölteteket. Remélem a bomba megalkotói éppen a pokol tüzében perzselődnek, amiért a tudományt ilyen világpusztító célra használták.
Benyoboynak hála kaptam egy ilyet:
Köszönöm anyámnak, és apámnak, hogynem védekeztek, így megszülettem, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a siker
Jár még hozzá egy fekete lista is:
1. Meg kell köszönni a díjat annak, aki küldte.
2. A logót ki kell tenni a blogodra.
3. Be kell linkelni azt, akitől kaptuk.
4. Írni kell magunkról 7 dolgot.
5. Tovább kell adni a díjat másik 7 bloggernek.
No lássuk: (tovább…)



